Saturday 5 August 2017

Az ANGOL NYELV TUDÁSA és AZ INTELIGENCIA… HMMM

Az IELTS fontos. Sokunknak. Nagyon fontos nem csak egy kicsit, hanem nagyon.  IELTS valóban kapukat nyithat és életeket változtathat meg. Igen, egy sikeres IELTS Nyelvvizsga lehetővé teheti családoknak, hogy letelepedjenek Kanadában, vagy éppen sajnálatos módon akár az IELTS lehet az oka annak, hogy valakinek el kell hagynia Ausztráliát.


Ugyanakkor az IELTS egy célzott intellektuális tevékenység ha úgy tetszik. A csodálatos dolog benne  - és most nagyon jól tudom egyesek majd felhördülnek, hogy merem használni a csodálatos jelzőt - hogy tunulható és a szükséges eredmény 90%-ban elérhető. Igen beszéltünk róla, hogy ezért általában tenni is kell, de az egy más kérdés.


Tehát tényleg azt kell mondjam a legtöbben megkapták azt az IELTS-et amire szükségük volt. Igen, ki könnyebben, ki nehezebben...


A mai nap azonban egy kicsit tovább szeretnék menni és nem csak az IELTS-ről beszélni hanem az Angolról mint nyelvről. Ez talán azoknak lehet igazán izgalmas vagy legalábbis érdekes, akik valamilyen formában már testközelbe kerültek az angol nyelv használatához. Ehhez a ponthoz az IELTS elvezethet minket valóban. ..és el is fog.


Sok diákkal tanulóval és külföldön élő emberrel volt és van szerencsém beszélgetni nap mint a világ minden tájáról, akik angol nyelvterületen, nevezetesen Ausztráliában vagy Angliában élnek és az angol nem az anyanyelvük.


Őszinte beszélgetések során sokan beszámolnak arról, hogy azt érzik, hogy butábbak és nem olyan intelligensek, mint voltak korábban.  Lenézik őket és szégyenkeznek amiatt, hogy nem értik az angolt vagy őket nem értik úgy ahogy szeretnék. Ezek a diákok felnőttek. Legtöbb esetben egyetemet végzettek, vagy remek szakemberek, akik  azonban valami érdekes folyamat következtében elveszítik nem csak az önbecsülésüket, de alkalmanként az élethez való kedvüket is. Igen. Félelmetes. Tudom.


Csak mert van egy nyelv, ami történetesen egy világnyelv és ami nem könnyű. Nehéz.


És ez még nem minden emberek a világ minden táján, mert angolul kell kommunikálni hatalmas nyomásnak vannak kitéve… De valóban ott van-e ez a nyomás, vagy csak az  emberek -neagyég az úgynevezett kivándorlók, vagy kivándorolni vágyók -  képzelik el és keserítik meg a saját életüket… … és akkor ha nem elég jó az Angolunk tényleg buták vagyunk? Esetlenek? Szerencsétlenek???  Vagy csak akkor vagyunk buták és nem túl intelligensek, ha egy angolul beszélő társadalomban nem vagyunk elég jók, mert a helyzet az, hogy egy angol nem középfokon beszél és nem is érti azt, aki középfokúval rendelkezik…


… és ez vajon valami olyasmi amire minden kivándorlónak fel kell készülnie, hogy idővel semmibe fogják venni, depressziós lesz, vagy csak ő önmagát veszi semmibe ...és, hogy ez vajon tényleg igaz-e? Egy angol vagy kanadai tényleg lenézi a gyengébben beszélő kínai, vagy akár lengyel vagy magyar szakembert??? Természetesen nem. Multi kulturális országok lévén ez nem egy probléma.


De akkor mégis mi a helyzet?


Had mondjak el egy érdekes történetet. Egyik volt diákom. Nevezzük Kim-nek. Kim egy remek szakács Malajziából. Sokszor csak úgy beszélgettünk óra után és azt kell mondjam soha semmi problémám nem volt megérteni őt. Kim is remekül megértett engem. Tehát kommunikáltuk. Használtunk egy nyelvet ami nevezetesen Angolnak hívnak azért, hogy élményeket tapasztalatokat osszunk meg egymással.
Egyik nap Kim jött és nem volt hajlandó megszólalni. Pontosabban nem volt hajlandó nyíltan és vidáman használni a nyelvet. Hosszas tapogatózás után kiderült, hogy valaki megjegyzést tett az angoljára kifejezetten durván és ez egyetlen pillanat alatt olyan lelki sérülést okozott Neki amire kevesen gondolnak. Mintegy 1,5-2 hónap kemény munkájával jutottunk el újra oda, ahol korábban voltunk…


Lelki sérülés kedves barátom el tudod Te ezt  képzelni? Csak mert esetleg nyelvtani hibát vétesz… Igen nem vagyok pszichológus, nem is leszek és természetesen értem a szociális különbözőséget és a különböző kulturális hátteret… De mégis.


De mégis álljunk meg egy pillanatra. Mi is a célja, értelme és létezése egy nyelvnek? Kommunikáció ugye? Információ csere. Két irányú kommunikáció? Nem több. Nem kevesebb.


A NYELV NEM HIVATOTT MÉRNI AZ INTELLIGENCIÁNKAT SEM AZT, HOGY KIK VAGYUNK ÉS MILYEN MŰVELTEK  ÉS RÁTERMETTEK  VAGYUNK.




Nyelvtan - Egy túlharsogott és túlhangsúlyozott része a nyelvi struktúrának.


Hiba - Szükséges jó, mert ha hibázol tanulod a nyelvet ami azt jelenti, hogy használod.


A NYELV NEM FOGJA MEGHATÁROZNI, HOGY KI VAGY. VAGY AKI VAGY AZ ANGOL NYELVI SZINTEDTŐL TELJESEN FÜGGETLENÜL.


Nehézség - Küzdelem a nyelvvel, annak a tanulása segíteni fogja az életed. Friss lesz az elméd és a világ meg fog nyílni számodra, barátaid lesznek a világ minden tájáról…


Végezetül azt hiszem nem bánod, ha inkább Albert Einstein -el értek egyet és azt gondolom ezt a valamit vidd magaddal és nevess nagyot ha azt mondtad...Too much people… Legközelebb már tudni fogod.



Nagyon szép napot kívánok.

Wednesday 2 August 2017

IELTS és a Mindennapi ÉLET. Mit tanuljak? Indulok lassan... Új életet kezdeni.

A mai nap arról fogunk beszélni, hogy mit és hogyan javaslott csinálni, ha persze az IELTS is fontos, de ugyanakkor az is, hogy minnél hamarabb munkába álhass angol nyelvterületen és igazából, hogy minnél előbb megtaláld a helyed és jó angol nyelvtudásra tegyél szert.

Dobd ki a tankönyveket a szemétbe vagy legalábbis tedd el őket a fiók legaljára egy darabig... Első lépésben. Micsodaaa?

Video bejegyzés jön hamarosan >>>

Tuesday 1 August 2017

Végül is kapcsolódik az IELTS-hez...

Kedves tanúlni vágyó Barátaim!

Ez a blog alapvetően nagyon komoly témákat hivatott feldolgozni. Igen, főleg olyanokat melyek komolyan és szorosan kapcsolódnak az IELTS-hez. Ma azonban úgy gondoltam egy kellemes és izgalmas képpel leplek meg benneteket. Tudom a legtöbben ezt már tudtátok, de sose lehet tudni... See I told ya. Watch out for this. Pleeeeeease.





Komolyabb vizekre evezve és élvezve a független Blog szabadságát szeretném elmondani mit láttam a minap.

IELTS coach available. Hogy micsoda? Igen kedves barátaim ezt is megéltük. Van már life coach aki megtanítja Nekünk, hogyan is kell élni az életünket és hát van IELTS coach aki... hát igazából nem tudom mire tanít meg. De biztosan vannak olyan részei ennek a dolognak is amihez valami más kell. Mondjuk egy coach...

Távol álljon tőlem, hogy bárkit meg akarnék bántani, és ugyan nem "jumped out of my skin' a hír hallatán, hogy akkor ez is van...  mégis na. Mindig tanul az ember... Never too late to learn. Igaz-e?

És ez az egész először csak úgy bennem volt szóval azt is mondhatnám, hogy "I learnt it by heart". és most már el tudom mondani fejből a hírdetés címét Neked.


Félre téve a tréfát ez a hírdetés szövege:

IELTS COACH AVAILABLE

100% Proven one-one based Coaching to succeed in IELTS.


Köszönöm a figyelmet. Ígérem ez nem kerül fel a honlapra.

Nagyon szép napot kívánok és sikeres IELTS felkészülést mindenkinek.



Monday 31 July 2017

Hogyan kezdjem el. Új mini videó blog

Kedves IELTS -esek.

Igen tudom mi egy külön faj vagyunk mert szeretjük az angolt és igazából az IELTS-el sincs semmi bajunk sőt..

Nehéz az IELTS? Igen is meg nem is.

Megy magától? Általában nem.

Lehetetlen? Egyáltalán nem.


Sokan kérdeztétek, hogy hol kellene elkezdeni. Erről korábban ugyan írtam már, de ebben a kis videóban szeretném megint összefoglalni.


Saturday 29 July 2017

AZ IELTS NYELVVIZSGA ÍRÁSBELI. WRITING - WRITING - WRITING

Kedves Tanulók! 

Sok levelet kaptunk ezzel a témával kapcsolatban így itt az ideje, hogy megvizsgáljuk a kérdést közelebbről. 

Ahogy arról korábban már beszéltünk az IELTS írásbeli némiképp különbözik attól függően, hogy IELTS Academic, vagy IELTS General nyelvvizsgát szeretnél tenni. Arról szintén beszéltünk, hogy a legtöbben letelepedési vagy honosítási szándékkal indulnak neki az IELTS-nek így nekik a General Modul-ra van szükségük. Akik pedig felső oktatásban kívánnak részt venni angol nyelvterületen azoknak kell az Academic. /Szintén ide tartozhat még a szakma elismertetés, ha például orvos, vagy tanár vagy./

A nyelvvizsga struktúrája azonban ugyanaz bármelyik fajtáját csinálod.

AZ IELTS írásbeli nyelvvizsga pontosan 60 percig tart.

2 fogalmazást vagy inkább úgy mondom két írásbeli feladatot kell megoldj. Az egyik egy rövidebb ami 20 percet vesz igénybe a másik egy kicsit nehezebb ami 40 percet fog igénybe venni. 

Az idővel Te gazdálkodsz és azt is Te döntheted el, melyik gyakorlattal kezdesz. Ami biztos azonban, hogy ha a 60 perc letelt, akkor le kell tenned a ceruzát és nem írhatsz, vagy javíthatsz. Ha rajtakapnak akkor ahogy azt már megszokhattuk 0-ás eredményt adnak azonnal. 

Nézzük meg akkor mit is kell írni. Most a részletekbe nem megyek bele, hogyan kell írni -hogyan szerezz magas pontot - azt a tanulói zónában meg tudod nézni. Ami a nagyon jó hír viszont - és amit korábban szintén említettem már - a Writing viszonylag gyorsan és jól fejleszthető egy bizonyos szintig. Ez azt jelenti, hogy 6.0-ás eredményig kifejezetten könnyen tanulható és fejleszthető aztán egy kicsit nehezebbé és lassabbá válik a fejlődés. 

General Module

ESLŐ Feladat

Egy 150 szót tartalmazó levelet kell írj. A levél lehet hivatalos vagy személyes attól függően milyen feladatot kapsz. A levél megírására 20 perc áll a rendelkezésedre. 

MÁSODIK Feladat 

Egy 250 szót tartamazó fogalmazást kell írj. A fogalmazás típusa alapvetően 2 maximum 3 kategóriába tartozik, úgy mint vélemény nyilvánítás típusú fogalmazás vagy előnyök-hátrányok típusú… A téma bármi lehet, de gyakori általános nem megkérdőjelezhető témákat vehetnek csak elő úgy mint, oktatás, család, természet, utazás, külföldi tanulás stb… A fogalmazás megírására 40 perc adott. 



Academic Module

ELSŐ Feladat

Egy 150 szót tartalmazó elemzést kell írni. A lényege ennek a feladatnak, hogy egy vizuálisan közzétett információt kell írásba átültetned. Ez általában vagy egy táblázat, vagy valamilyen fajta grafikon elemzése. 

MÁSODIK Feladat 

Egy 250 szót tartalmazó fogalmazást kell írj. Ez a fogalmazás annyiban tér el a General Module-tól, hogy több fogalmazás típus megjelenhet és azt várják el, hogy minnél személytelnebb akadémiai stílusban írj. Tehát nem is igazán a feladat tér el a General-tól hanem inkább az elvárások, hiszem egyetemre készülsz Amerikában… A téma bármi lehet, de gyakori általános nem megkérdőjelezhető témákat vehetnek csak elő úgy mint, oktatás, család, természet, utazás, külföldi tanulás stb… A fogalmazás megírására 40 perc adott. 

Ennyi lenne a rövid áttekintő az írásra vonatkozóan. 

További kellemes napot Mindenkinek.

www.ieltsnyelvvizsga.com
További információk

AZ IELTS NYELVVIZSGA HONOSÍTÁSA - B1, B2, C1 - ALAP, KÖZÉP ÉS FELŐFOK...

Kedves Tanulók! A mai napon egy viszonylag rövid, de ugyanakkor nagyon fontos témáról szeretnék szót ejteni. 
Ez nem más mint az újjonnankézhez kapott IELTS bizonyítványod honosítása. 

Először is tisztázzuk miről is van szó. Tehát az IELTS Nyelvvizsga mindenféle különösebb probléma Nélkül honosítható. Vagyis mihelyst kézbe kaptad az IELTS nyelvvizsgádat az az Oktatási Hivatal Nylevvizsgáztatási Akkrditációs Központja által elfogadott mégpedig az alábbiak szerint:

Vizsga Nélkül Állailag Elismert egy nyelvű komplex nyelvvizsgára azonnal honosítható 

Írásbeli kiegészítő vizsgával kétnyelvű komplex nyelvvizsgára / Itt ugy arról van szó, hogy az IELTS Nyelvvizsga nem tartalmaz fordítást így természetesen nem lehet kétnyelvű, szóval ha Neked mégis valami miatt az kell akkor csak az írásbelit kell letenni, ami gyakorlati szempontból nem sok hasznot jelent. Hacsak nem valaki azt kéri vagy épp fordítónak készülsz./

Fontos és lényeges információ az Akkreditációs hivatal nem részletezi külön milyen részeredményekre van szükség így az alábbiakban a lényeg, hogy milyen átlagot mutatsz be. 

Itt akkor azt láthatod milyen IELTS eredmény milyen Államilag Elismert Nyelvvizsgának felel meg. 

Honosíthtó szintek: IELTS General Module

Alapfok - B1: 
Level: 4.0
Level: 4.5
Level: 5.0 

Középfok - B2: 
Level: 5.5
Level: 6.0
Level: 6.5

Felsőfok - C1: 
Level: 7.0
Level: 7.5
Level: 8.0
Level: 8.5
Level: 9.0

Itt egy Nyelvvizsga bizonyítvány ami felsőfokúra honosítható.



www.ieltsnyelvvizsga.com
További információk

AZ IELTS PONTOZÁS - RÉSZLETES MAGYARÁZAT

Szép napfényes napot Mindenkinek. A mai napon egy olyan dologról szeretnék beszélni amit folyamatosan kérdeznek a diákok vagy inkább tanulók tőlünk így azt gondoltam itt az ideje egyszer és mindenkorra tiszta vizet önteni a pohárba. Ez nem más mint az IELTS pont rendszere vagy pontozása. 

Ahogy azt ugye már mindenki tudja az IELTS nem úgy működik, mint az Államilag Elismert Nyelvvizsgák. Annál - szerény véleményem szerint -korrektebb és több értelme is van. Ugyan ez csak a magénvéleményem Te talán máshogy gondolod. Szóval az alap koncepció, hogy az IELTS-en nem lehet megbukni. Legalábbis nem a hagyományosan vett értelemben. 

Az IELTS Nyelvvizsgád eredménye egy 0-9-ig terjedő skálán mozog. 0 - ha nem jelentél meg vagy csaltál - tudom ilyet senki nem tenne - vagyis a munkád értékelhetetlen illetve 9-ha angol anyanyelvű vagy. /Halkan megjegyzem ez nem azt jelenti, hogy az angol anyanyelvűek 9-est kapnak… Sőt. Te kapnál 9-est magyar nyelvvizsgán.../ Tehát ez az alap felállás. 

Ahogy azt szintén tudod az IELTS-nek 4 része van. Listening, Speaking, Reading, Writing 

Minden rész egységet vagy sub-testet ugyanazon elmélet szerint pontoznak, vagyis a nyelvvizsga végeztével minden részre kapsz egy pontszámot. Ami egy 0-9-es skálán terjed ami igazából egy 18 fokú skála, mert fél pontjával megy fel. Vagyis: lehet 4.5, 6.5, 7.5, 8.0 és így tovább. 

Az egyszerűség kedvéért itt van John eredménye aki negyon jó angolból, de mivel sosem élt angol nyelvterületen így a hallás utáni szövegértéssel és a szóbelivel volt gy kis problémája.

John eredménye:
Reading: 6.5
Writing: 7.0 
Listening: 6.0 
Speaking: 5.5

Van még egy eredmény amit közzétesznek ami az átlag. 

Average: 6.0 

Na most értjük az alapokat, de hogyan jönnek ki ezek az eredmények??? 

Kezdjük az egyszerűbbekkel ami a Listening és a Reading. Ennél a két résznél 40 kérdésre kell válaszolni és attól függően hány kérdésre adtál jó választ kalkulálják ki a pontszámot. Ez teljesen egyértelmű, fehér-fekete gyakorlatilag nehéz vele vitatkozni. 

A másik két rész a Writing - írásbeli és a Speaking - Szóbeli. Ez nem annyira egyértelmű, hiszen szakemberek által lesz értékelve a teljesítményed és tőlük kapod meg végeredményben a pontszámot. Sokan itt egy kicsit megijednek, hogy akkor ez valami hasraütés-szerú valami. 
Nos egyáltalán nem. Nagyon szigorú szabályok mentén mennek végig az értékelők gyakorlatilag a szubjektivitás majdnemhogy ki van véve a kezükből. De a korrektség kedvéért igen azt kell mondjam előfordulhat, hogy nem vagy elégedett az eredménnyel. Itt lehetőséged van újraértékeltetni a munkádat és ha magasabb pontszámot kapsz akkor visszatérítik a fellebbezés árát. /Igazából bárhol kérhetsz újraértékelést még a Reading-nél vagy a Listening-nél is. Az más kérdés, hogy ott tényleg nem sok esély van arra, hogy változzon is az eredmény.../ 

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, hogy az IELTS Nyelvvizsgának két típusa van. Az egyik az Academic melyet azok az emberek szoktak letenni akik valamilyen felsőoktatási intézményben kívánnak tanulni angol nyelvterületen, illetve az általános vagy General, amit gyakorlatilag majdnem mindenki csinál aki nem felsőoktatásban szeretne tanulni, vagy bevándorolni, letelepedni kívánna Ausztráliába, Angliába, Kanadába vagy Új Zélandra. Ha nem tévedek akkor ma már az Ausztrál kormány az állampolgárság igénylésekor is kéri. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak az állandó lakosi vízumok. Talán India és Dél Afrika is ide tartozik bár jelenleg viszonylag kevés ember költözik ezekre a helyekre. 

///Még egy fontos dolog az IELTS honosítható, vagyis egyszerűen átváltható az magyar Államilag Elismert Nyelvizsgákra. /General module elegendő!/ Szerintem még egyszer az IELTS-nem csak, hogy könnyebben tanulható, de tényleg nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy a magyar középfokúnak megfelelő szintet elérje valaki, majd egy pár nap alatt honosítsa a nyelvvizsgát. Miért nem ezt csinálják az emberek inkább… A honosításról egy másik bejegyzésben külön fogok írni.

/// Fontos tudni, hogy akár Academic akár General vizsgát teszel:
A Listening - Hallás utáni szövegértés és a Speaking - Szóbeli nyevvizsga: UGYANAZ!!!

A Writing - Írásbeli és Reading - Olvasás: Eltérő. Ugyanúgy 0-9-ig terjedő skálán adják az eredményt és 40 kérdésre kell válaszolni, de a kérdések mások és az olvasményokis nehezebbek egy kicsit. 

Rendben tehát akkor átvettük, milyen eredményeket lehet kapni és hogyan történik a pontozás. További részletkről videó anyag készül, most nem megyek bele jobban.

Miért fontos mindezt érteni???

Azért mert tudnod kell milyen eredményre lesz szükséged!!! Különböző célokhoz, vízumokhoz, iskolákhoz más más eredményre van szükséged. ...és ha 5.5-ös kell akkor nem az a cél hogy 7-est kapj, persze az jó, de az 5.0 nem elég...

Egy példa: Bevándorláshoz az állam kérhet például egy 5.0-ás átlag eredményt azt mondván, hogy egyik részteszt vagy sub-test sem lehet rosszabb, mint 4.5. Ebben az esetben például:

Ez az eredmény nem elég jó, mert a Reading csak 4.0-ás:
Reading: 4.0
Writing: 6.5 
Listening: 7.0 
Speaking: 5.5

Average: 5.5 

Ez az eredmény viszont tökéletes:

Reading: 4.5
Writing: 4.5 
Listening: 6.0 
Speaking: 6.0

Average: 5.0

Végezetül pedig tekints meg a táblázatokat amik összfoglalják, milyen eredményhez hány jó válaszra van szükséged:






www.ieltsnyelvvizsga.com
További információk

Az ANGOL NYELV TUDÁSA és AZ INTELIGENCIA… HMMM

Az IELTS fontos. Sokunknak. Nagyon fontos nem csak egy kicsit, hanem nagyon.  IELTS valóban kapukat nyithat és életeket változtathat meg. I...