Monday 31 July 2017

Hogyan kezdjem el. Új mini videó blog

Kedves IELTS -esek.

Igen tudom mi egy külön faj vagyunk mert szeretjük az angolt és igazából az IELTS-el sincs semmi bajunk sőt..

Nehéz az IELTS? Igen is meg nem is.

Megy magától? Általában nem.

Lehetetlen? Egyáltalán nem.


Sokan kérdeztétek, hogy hol kellene elkezdeni. Erről korábban ugyan írtam már, de ebben a kis videóban szeretném megint összefoglalni.


Saturday 29 July 2017

AZ IELTS NYELVVIZSGA ÍRÁSBELI. WRITING - WRITING - WRITING

Kedves Tanulók! 

Sok levelet kaptunk ezzel a témával kapcsolatban így itt az ideje, hogy megvizsgáljuk a kérdést közelebbről. 

Ahogy arról korábban már beszéltünk az IELTS írásbeli némiképp különbözik attól függően, hogy IELTS Academic, vagy IELTS General nyelvvizsgát szeretnél tenni. Arról szintén beszéltünk, hogy a legtöbben letelepedési vagy honosítási szándékkal indulnak neki az IELTS-nek így nekik a General Modul-ra van szükségük. Akik pedig felső oktatásban kívánnak részt venni angol nyelvterületen azoknak kell az Academic. /Szintén ide tartozhat még a szakma elismertetés, ha például orvos, vagy tanár vagy./

A nyelvvizsga struktúrája azonban ugyanaz bármelyik fajtáját csinálod.

AZ IELTS írásbeli nyelvvizsga pontosan 60 percig tart.

2 fogalmazást vagy inkább úgy mondom két írásbeli feladatot kell megoldj. Az egyik egy rövidebb ami 20 percet vesz igénybe a másik egy kicsit nehezebb ami 40 percet fog igénybe venni. 

Az idővel Te gazdálkodsz és azt is Te döntheted el, melyik gyakorlattal kezdesz. Ami biztos azonban, hogy ha a 60 perc letelt, akkor le kell tenned a ceruzát és nem írhatsz, vagy javíthatsz. Ha rajtakapnak akkor ahogy azt már megszokhattuk 0-ás eredményt adnak azonnal. 

Nézzük meg akkor mit is kell írni. Most a részletekbe nem megyek bele, hogyan kell írni -hogyan szerezz magas pontot - azt a tanulói zónában meg tudod nézni. Ami a nagyon jó hír viszont - és amit korábban szintén említettem már - a Writing viszonylag gyorsan és jól fejleszthető egy bizonyos szintig. Ez azt jelenti, hogy 6.0-ás eredményig kifejezetten könnyen tanulható és fejleszthető aztán egy kicsit nehezebbé és lassabbá válik a fejlődés. 

General Module

ESLŐ Feladat

Egy 150 szót tartalmazó levelet kell írj. A levél lehet hivatalos vagy személyes attól függően milyen feladatot kapsz. A levél megírására 20 perc áll a rendelkezésedre. 

MÁSODIK Feladat 

Egy 250 szót tartamazó fogalmazást kell írj. A fogalmazás típusa alapvetően 2 maximum 3 kategóriába tartozik, úgy mint vélemény nyilvánítás típusú fogalmazás vagy előnyök-hátrányok típusú… A téma bármi lehet, de gyakori általános nem megkérdőjelezhető témákat vehetnek csak elő úgy mint, oktatás, család, természet, utazás, külföldi tanulás stb… A fogalmazás megírására 40 perc adott. 



Academic Module

ELSŐ Feladat

Egy 150 szót tartalmazó elemzést kell írni. A lényege ennek a feladatnak, hogy egy vizuálisan közzétett információt kell írásba átültetned. Ez általában vagy egy táblázat, vagy valamilyen fajta grafikon elemzése. 

MÁSODIK Feladat 

Egy 250 szót tartalmazó fogalmazást kell írj. Ez a fogalmazás annyiban tér el a General Module-tól, hogy több fogalmazás típus megjelenhet és azt várják el, hogy minnél személytelnebb akadémiai stílusban írj. Tehát nem is igazán a feladat tér el a General-tól hanem inkább az elvárások, hiszem egyetemre készülsz Amerikában… A téma bármi lehet, de gyakori általános nem megkérdőjelezhető témákat vehetnek csak elő úgy mint, oktatás, család, természet, utazás, külföldi tanulás stb… A fogalmazás megírására 40 perc adott. 

Ennyi lenne a rövid áttekintő az írásra vonatkozóan. 

További kellemes napot Mindenkinek.

www.ieltsnyelvvizsga.com
További információk

AZ IELTS NYELVVIZSGA HONOSÍTÁSA - B1, B2, C1 - ALAP, KÖZÉP ÉS FELŐFOK...

Kedves Tanulók! A mai napon egy viszonylag rövid, de ugyanakkor nagyon fontos témáról szeretnék szót ejteni. 
Ez nem más mint az újjonnankézhez kapott IELTS bizonyítványod honosítása. 

Először is tisztázzuk miről is van szó. Tehát az IELTS Nyelvvizsga mindenféle különösebb probléma Nélkül honosítható. Vagyis mihelyst kézbe kaptad az IELTS nyelvvizsgádat az az Oktatási Hivatal Nylevvizsgáztatási Akkrditációs Központja által elfogadott mégpedig az alábbiak szerint:

Vizsga Nélkül Állailag Elismert egy nyelvű komplex nyelvvizsgára azonnal honosítható 

Írásbeli kiegészítő vizsgával kétnyelvű komplex nyelvvizsgára / Itt ugy arról van szó, hogy az IELTS Nyelvvizsga nem tartalmaz fordítást így természetesen nem lehet kétnyelvű, szóval ha Neked mégis valami miatt az kell akkor csak az írásbelit kell letenni, ami gyakorlati szempontból nem sok hasznot jelent. Hacsak nem valaki azt kéri vagy épp fordítónak készülsz./

Fontos és lényeges információ az Akkreditációs hivatal nem részletezi külön milyen részeredményekre van szükség így az alábbiakban a lényeg, hogy milyen átlagot mutatsz be. 

Itt akkor azt láthatod milyen IELTS eredmény milyen Államilag Elismert Nyelvvizsgának felel meg. 

Honosíthtó szintek: IELTS General Module

Alapfok - B1: 
Level: 4.0
Level: 4.5
Level: 5.0 

Középfok - B2: 
Level: 5.5
Level: 6.0
Level: 6.5

Felsőfok - C1: 
Level: 7.0
Level: 7.5
Level: 8.0
Level: 8.5
Level: 9.0

Itt egy Nyelvvizsga bizonyítvány ami felsőfokúra honosítható.



www.ieltsnyelvvizsga.com
További információk

AZ IELTS PONTOZÁS - RÉSZLETES MAGYARÁZAT

Szép napfényes napot Mindenkinek. A mai napon egy olyan dologról szeretnék beszélni amit folyamatosan kérdeznek a diákok vagy inkább tanulók tőlünk így azt gondoltam itt az ideje egyszer és mindenkorra tiszta vizet önteni a pohárba. Ez nem más mint az IELTS pont rendszere vagy pontozása. 

Ahogy azt ugye már mindenki tudja az IELTS nem úgy működik, mint az Államilag Elismert Nyelvvizsgák. Annál - szerény véleményem szerint -korrektebb és több értelme is van. Ugyan ez csak a magénvéleményem Te talán máshogy gondolod. Szóval az alap koncepció, hogy az IELTS-en nem lehet megbukni. Legalábbis nem a hagyományosan vett értelemben. 

Az IELTS Nyelvvizsgád eredménye egy 0-9-ig terjedő skálán mozog. 0 - ha nem jelentél meg vagy csaltál - tudom ilyet senki nem tenne - vagyis a munkád értékelhetetlen illetve 9-ha angol anyanyelvű vagy. /Halkan megjegyzem ez nem azt jelenti, hogy az angol anyanyelvűek 9-est kapnak… Sőt. Te kapnál 9-est magyar nyelvvizsgán.../ Tehát ez az alap felállás. 

Ahogy azt szintén tudod az IELTS-nek 4 része van. Listening, Speaking, Reading, Writing 

Minden rész egységet vagy sub-testet ugyanazon elmélet szerint pontoznak, vagyis a nyelvvizsga végeztével minden részre kapsz egy pontszámot. Ami egy 0-9-es skálán terjed ami igazából egy 18 fokú skála, mert fél pontjával megy fel. Vagyis: lehet 4.5, 6.5, 7.5, 8.0 és így tovább. 

Az egyszerűség kedvéért itt van John eredménye aki negyon jó angolból, de mivel sosem élt angol nyelvterületen így a hallás utáni szövegértéssel és a szóbelivel volt gy kis problémája.

John eredménye:
Reading: 6.5
Writing: 7.0 
Listening: 6.0 
Speaking: 5.5

Van még egy eredmény amit közzétesznek ami az átlag. 

Average: 6.0 

Na most értjük az alapokat, de hogyan jönnek ki ezek az eredmények??? 

Kezdjük az egyszerűbbekkel ami a Listening és a Reading. Ennél a két résznél 40 kérdésre kell válaszolni és attól függően hány kérdésre adtál jó választ kalkulálják ki a pontszámot. Ez teljesen egyértelmű, fehér-fekete gyakorlatilag nehéz vele vitatkozni. 

A másik két rész a Writing - írásbeli és a Speaking - Szóbeli. Ez nem annyira egyértelmű, hiszen szakemberek által lesz értékelve a teljesítményed és tőlük kapod meg végeredményben a pontszámot. Sokan itt egy kicsit megijednek, hogy akkor ez valami hasraütés-szerú valami. 
Nos egyáltalán nem. Nagyon szigorú szabályok mentén mennek végig az értékelők gyakorlatilag a szubjektivitás majdnemhogy ki van véve a kezükből. De a korrektség kedvéért igen azt kell mondjam előfordulhat, hogy nem vagy elégedett az eredménnyel. Itt lehetőséged van újraértékeltetni a munkádat és ha magasabb pontszámot kapsz akkor visszatérítik a fellebbezés árát. /Igazából bárhol kérhetsz újraértékelést még a Reading-nél vagy a Listening-nél is. Az más kérdés, hogy ott tényleg nem sok esély van arra, hogy változzon is az eredmény.../ 

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, hogy az IELTS Nyelvvizsgának két típusa van. Az egyik az Academic melyet azok az emberek szoktak letenni akik valamilyen felsőoktatási intézményben kívánnak tanulni angol nyelvterületen, illetve az általános vagy General, amit gyakorlatilag majdnem mindenki csinál aki nem felsőoktatásban szeretne tanulni, vagy bevándorolni, letelepedni kívánna Ausztráliába, Angliába, Kanadába vagy Új Zélandra. Ha nem tévedek akkor ma már az Ausztrál kormány az állampolgárság igénylésekor is kéri. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak az állandó lakosi vízumok. Talán India és Dél Afrika is ide tartozik bár jelenleg viszonylag kevés ember költözik ezekre a helyekre. 

///Még egy fontos dolog az IELTS honosítható, vagyis egyszerűen átváltható az magyar Államilag Elismert Nyelvizsgákra. /General module elegendő!/ Szerintem még egyszer az IELTS-nem csak, hogy könnyebben tanulható, de tényleg nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy a magyar középfokúnak megfelelő szintet elérje valaki, majd egy pár nap alatt honosítsa a nyelvvizsgát. Miért nem ezt csinálják az emberek inkább… A honosításról egy másik bejegyzésben külön fogok írni.

/// Fontos tudni, hogy akár Academic akár General vizsgát teszel:
A Listening - Hallás utáni szövegértés és a Speaking - Szóbeli nyevvizsga: UGYANAZ!!!

A Writing - Írásbeli és Reading - Olvasás: Eltérő. Ugyanúgy 0-9-ig terjedő skálán adják az eredményt és 40 kérdésre kell válaszolni, de a kérdések mások és az olvasményokis nehezebbek egy kicsit. 

Rendben tehát akkor átvettük, milyen eredményeket lehet kapni és hogyan történik a pontozás. További részletkről videó anyag készül, most nem megyek bele jobban.

Miért fontos mindezt érteni???

Azért mert tudnod kell milyen eredményre lesz szükséged!!! Különböző célokhoz, vízumokhoz, iskolákhoz más más eredményre van szükséged. ...és ha 5.5-ös kell akkor nem az a cél hogy 7-est kapj, persze az jó, de az 5.0 nem elég...

Egy példa: Bevándorláshoz az állam kérhet például egy 5.0-ás átlag eredményt azt mondván, hogy egyik részteszt vagy sub-test sem lehet rosszabb, mint 4.5. Ebben az esetben például:

Ez az eredmény nem elég jó, mert a Reading csak 4.0-ás:
Reading: 4.0
Writing: 6.5 
Listening: 7.0 
Speaking: 5.5

Average: 5.5 

Ez az eredmény viszont tökéletes:

Reading: 4.5
Writing: 4.5 
Listening: 6.0 
Speaking: 6.0

Average: 5.0

Végezetül pedig tekints meg a táblázatokat amik összfoglalják, milyen eredményhez hány jó válaszra van szükséged:






www.ieltsnyelvvizsga.com
További információk

IELTS Nyelvvizsga: OLVASSUNK VÉGRE - ÍROTT SZÖVEGÉRTÉS AVAGY A READING TEST: ALAPOK

Előre is sok sikert kívánok az IELTS felkészülésedben. 

A mai napon a Reading-ről vagyis az írott szövegértésről - olvasásról szeretnék röviden szólni. 

A Reading-nek három része van. Section 1, 2 és 3. Általában minden részben 2 olvasmány található azzal a kivétellel, hogy a harmadik rész általában egy hosszú kifejezetten nehéz “Akadémiai” olvasmány. 

Tehát azt lehet mondani, hogy 5-6 rövidebb-hosszabb, nehezebb-könyebb olvasmányt kell elolvass és az olvasmányokhoz kapcsolódó kérdésekre kell válaszolj. 

Kérdések és idő

Tehát arról beszéltünk hány darab olvasmányt kell elolvass, de mi a helyzet az idővel és a kérdések számával. 

Az IELTS Reading pontosan 40 kérdésből áll. A kérdések nagyjából elosztva szerepelnek 5-10-15 per olvasmány. 

A negyven kérdésre pontosan 60 perc áll a rendelkezésedre. Ez nagyon fontos egy perccel sem több, vagy kevesebb. Vagyis ha lejért a 60 perc le kell tenni a tollat. Ha idő után probál meg valaki akár csak egy vonalat is húzni és azt észreveszik autómatikusan 0-ás az eredmény, tehát nem éri meg kockáztatni. 

Még egy picit az időről és az időbeosztásról. Azt mondtuk tehát, hogy 3 része van a Reading-nek és 60 percünk van rá. Ez azt jelenti, hogy egy-egy részre pontosan 20 percet szánhatunk. Ettől bizonyos esetekben el lehet térni, de ez egyéni tapasztalat és a megcélzott eredmény szigorú figyelembe vételével lehet csak. Ez önálló döntés. A Reading test alatt azonnal megkapod az összes feladatot és kérdést..

Egy pár tipp, hogyan érj el minél magasabb eredményt. 

Vannak tanárok akik azt mondják a Reading nem más mint egy szókincs teszt. Ezzel némiképp egyet is lehet érteni. Ha még emlékszel mit beszéltünk a Listening-nél akkor talán még rémlikl, hogy a Reading is a passzív szókincsre épül.

Itt is lehet és kell is készséget fejleszteni. Két techninka erre: skimming és scanning. Erre készítettünk jó pár gyakorlatot, de magad is találhatsz gyakorlási célzattal. 

Tehát összefogalva:

Szókincsfejlesztés - gyakori szavak, témakörör, haladó... Készségfejlesztés - skimming, scanning és gyorsítása az olvasásnak Gyakorlatrok - specifikus - időméréssel



FONTOS! FONTOS! FONTOS! 

Mind a Reading-en, mind pedig a Listening-en a válaszaidat nem a feladatokat tartalmazó füzetbe kell beleírva beadnod, hanem egy külön erre a célra készített úgynevezett Answer Sheet-en. Ez nagyon fontos. A Reading-nél nem adnak plusz időt arra, hogy a teszt végén a válaszaidat átvezesd a feladat lapról az Answer Sheet-re. Ez azt jelenti, mihelyst megvan egy válasz gyönyörű gyöng betűkkel írd bele az Answer Sheet-be és menj tovább. Még egyszer ez nagyon fontos és nagyon sok vizsgázó kapott 0 közeli pontot, mert NEM volt ideje átírni a válaszokat a 60 perc leteltével. Ez csak egy rövid összefoglaló volt, hogy el tudj indulni. Későbbi video leckében/webinar-ban hosszabban is fogok a Reading-ről beszélni.


Mindent bele és szép napot kívánok!

www.ieltsnyelvvizsga.com
További információk

AZ IELTS LISTENING TEST - HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS… MIT CSINÁLJAK?

Szép napot Mindenkinek! 

Sokan kérdeztétek mit kellene tenni annak érdekében, hogy jobban menjen hallás utáni szövegértés. Ebben a rövid bejegyzésben erről szeretnék írni.

Nos akkor azt kell mondjam van egy rossz meg egy jó hírem melyikkel kezdjem?

A rossz igazából nem is olyan rossz. Inkább egy vagy két tény. A hallás utáni szövegértés egy készségen alapuló tevékenység, vagyis egy olyan dolgon amit nem igazán lehet leülni és megtanulni. Sajnos. Teljesen mindegy mennyire jó az írásod, mennyire jó a nyelvtanod az nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó eredményt fogsz elérni, vagy inkább azt mondom ugyanolyan jó eredményt a Listening-en, mint mondjuk az Writing-on. A másik fontos információ amit minden oktatónak és felkészülőnek figyelembe kell venni, hogy mind a Listnening - Hallgatás, mind pedig a Reading - olvasás a passzív szókincsre alapul, vagyis nem Te kreálod, hozod létre a nyelvet vagy irányítod a kommunikációt. Tehát összefoglalva azt kell figyelembe vegyük, hogy egy készségről és egy passzív tudásra épülő gyakorlatról van szó. Igen, igen, de akkor mit kell tenni?

A jó hir, hogy ez a készség is fejleszthető. Részben tanulással, de nagyon fontos módon gyakorlással. 

Itt nagyon fontos az alábbi dolgokat megértsd annak érdekében, hogy ne stresszelj és tényleg eredményes legyen a felkészülésed. Kezdjük akkor tehát a Listening Skills Improvement vagyis a hallás utáni szövegértés készségének a fejlesztésével. 

Kérlek felejtsd el azokat a frusztráló gyakorlatokat amiket korábban angol órán kellett csinálni. Igen ki kellett hallani szavakat és miután nem sikerült a tanár okosan felolvasta a könyvből a válaszokat. /Szerz. Megj. Garantálom Neked ha helyet cseréltél volna vele lehet Ő sem hallotta volna ki… Persze lehet, hogy igen… sose tudjuk meg.../ Fontos, kérlek értsd meg a készséget nem lehet -és nem is kell- egyik napról a másikra fejleszteni. Tehát semmi értelme, hogy naponta stresszeled és teszteled magad. Jobb lettem-e már? Adj magadnak időt. Egy-két hónap, de minimum 2-4 hét. Amit szintén tudatosíts, hogy ez pont olyan mint amikor lemész az edzőterembe edzeni. Akár fogyni, akár izmosabb akarsz lenni mindegy. Képzeld el, hogy lemész hétfőn és 15 órát edzel. Majd lemész kedden és megint 15 órát edzel. Szerda. Jobban nézel ki? Nem. Soványabb vagy? Nem. Frusztrált vagy? Igen! A pokolba kívánod az edzést? Még jó hogy. Elnézést nem akartam hosszú lenni, de nem lehet elégszer elmondani. … és igen volt aki sírva hívott fel. Ez Nekem nem megy és sose fog… Dehogynem. És ment és megcsinalta…

Rendben tehát készek vagyunk elkezdeni a várva várt készségfejlesztést. Ugorjunk bele és nézzük meg mi van a háttérben. 

Az angol nyelvnek más a ritmusa más a dinamikája. Más hangkészlete van. Igen ez egész meglepő a legtöbben erre nem gondolnak, pedig így van. Más hangokat használnak. /Hasonlóak, de mások. / Ez azt jelenti, hogy konkrétan olyan hangok hangoznak el bele az éterbe, melyek nincsenek meg a magyar nyelvben. Hogyan is várhatnánk, el az agyunktól / önmagubktól, hogy meghallja/kihallja, hiszen nem ezt tanulta gyerekkorában... Más a tempója, a ritmusa. Hogyan is várhatnánk el az agyunktól, hogy el tudjuk különíteni a szavakat egymástól, hiszen a Magyarban nem ott állunk meg, nem ott vannak ritmikai és dinamika szünetek más a hanglejtés… Azt hiszem kezded érteni miről beszélek. 

Ez persze fejleszthető. Nem is kicsit… Hasonlóan, mint amikor az edzőterembe mész. Minden nap egy kis gyakorlással. Tanítsuk meg az agyunkat arra, hogy hallja miről is van szó. A hallgass angolul technika /LieN method/ erre lett kitalálva, de magad is tudod fejleszteni a hallás utani szövegértésed csupán csak azzal, hogy minden nap gyakorolsz egy kicsit és nem adod fel. NE tölts több, mint egy órát ezzel egy nap. Ez alatt azt értem amikor koncentráltan figyelsz és dolgozol ezen. 

Keress egy szöveget és hozzá egy felvételt. Olvasd el. Hallgasd meg. Olvasd és hallgasd és csak hallgasd… 

Ez még nem minden? Hát nem, mert igen itt a kérdés, hogyan fejlesszem a készségemet, ha egyszer nem tudom a szavakat? Ha hallanám se érteném… Ismerősen hangzik. Igen itt jön be a képbe a másik oldal. Alap - támakörök köré épülő szókincsfejlesztés egybe kötve gyakran használt szavakkal első lépésben, majd bővítjük a tudást haladó és akadémia szószedetekkel. 
Ez a rész, nos igen ez tanulható, de arra nagyon kell figyelni, hogy ne csak leírni tanuld meg a szót, hanem tudd, hogyan kell kiejteni és kimondani is. Tudom ez időt vesz igénybe. DE...

Visszatérve az IELTS-re és a Listening Teszt re. A Listening teszt-nek 4 része van és könnyűtől halad a nehezebb felé, így ha valaki mondjuk egy 5.5-6.0 -és eredményt szeretne elérni azok után, hogy végikcsinalt egy 2-5 hónap készségfejlesztést és megtanulta a témakörök köré csoportosulő szavakat, majd a leggyakrabban használt 1000-1500 szót nem nagyon lehet problémája.

Kedves IELTS-re készulők. Ennyi lett volna mára. Probáljátok ki a LiEN method-ot. Egy-egy gyakorlat ingyenesen is elérhető. Garantálom. Olyan élményben lesz részetek mint még soha, mert az utolsó lépésnél mosolyogni fogsz, hogy hallod és érted… 


További Nagyon szép napot kívánok!

Wednesday 26 July 2017

IELTS Nyelvvizsga

AZ IELTS TANULHATÓ. IGEN HÁT TANULNI KELL...


Sokszor keresnek meg diákok azzal kérdéssel mint kellene tegyenek, hogy le tudják tenni az IELTS nyelvvizsgát? Amikor az a válaszom, hogy NE íratkozzanak be nyelvtanfolyamra, NE fizessenek több százezer forintnak megfelelő összeget akkor megdöbbenek, hiszen sokan még mindig abban a hitben vannak, hogy egy jó nyelvtanár varázsütés szerűen bele tudja tölteni az emberek fejébe mindazt a tudást ami a sikeres IELTS nyelvvizsgához szükséges. És ha a tanár még jelen is van akkor aztán nem lehet nagy baj. Az én meglátásom azonban az, hogy a jó nyelvtanár fel tudja mérni - csakúgy mint a diák önmaga sok esetben egyébként- hogy mire van szükség. Ebben a rövid bejegyzésben arról szeretnék szólni, hol is kellene elkezdeni a felkészülést ehhez persze nem árt mögé látni a dolgoknak egy kicsit, dehát ezért is vagyunk itt… 

Az első és legfontosabb dolog, hogy el kell döntened, hogy akkor valóban szükséged van-e az IELTS-re. Ez tudom gyerekesen hangzik, de ha még nem, vagy nem nagyon, vagy hát végül is miért ne akkor pláne nem kellene beleugorj semmi komoly elkötelezettségbe. Ez esetben tanulgass, igen ismételj esetleg a mi segítségünkkel. Ha azonban itt az idő akkor hajrá ugorjunk bele. 

Tudd meg, hogy milyen eredményre van szükséged. A lehető legjobb az nem elég jó válasz. Ahogy azt már bizonyára tudod az eredmény egy 0-9-ig terjedő skálán mérik. Nem mindegy, hogy 4.5 vagy 5.5, vagy 6.0 vagy éppen 7.0 -ás eredmény kell. Átlagban vagy külön külön?

Amit az IELTS-el kapcsolatban érteni kell, hogy ez is csak egy nyelvvizsga. Nem kifejezetten könnyű bár őszintén úgy gondolom sokkal értelmesebb és nem utolsó sorban hasznosabb, mint a hagyományos államilag elismert nyelvvizsgák… Nem utolsó sorban pedig átváltható azokra is. 

Namost mivel angol nyelvvizsgáról beszélünk ezért csak ahogy az lenni szokott az alábbi módon kellene ezt megközelíteni.

Szókincsfejlesztés - specifikus 
Angol nyelvtan - lehetőleg specifikus, de középhaladó szinttől felfele
Beszédgyakorlatok - abszolút specifikus
Hallás utáni szövegértés - készségfejlesztés
Hallás utáni szövegértés - specifikus gyakorlatok
Írásbeli gyakorlás és struktúra tanulás - igen egy kis magolás…jajj 
Írott szöveg értés - készségfejlesztés 
Írott szöveg értés -specifikus gyakorlatok 
Professzionális visszajelzés 

Igen, nos dióhéjban így kellene elkezdeni.- Természetesen függ a szinttől, de ahogy latod alapvetően különösebb segítség nélkül is lehet készülni és esetleg visszajelzést kérni az írásbeli és a szóbeli tekintetében. 

Két utolsó gondolat. Egy régi diákom szintén velünk készült. Ugyan nem volt olyan szerencsés, hogy tudjon magyarul így az angol nyelvű honlapunkat használta végül… Ami egy picit drágább. Ő például azt vette a fejébe, hogy rossz a helyesírása és elmegy egy tanfolyamra. A javaslatom az volt, hogy inkább tanulja át az összes szószedetet úgy, hogy le tudjon írni minen szót helyesen… Mi történt? Jó lett a helyesírása, mert azt senki nem tudta megtanulni helyette… Tham ma volt itt Nalam és elárulok egy titok ezt a pici bejegyzést Ő ihlette ugyanis tegnap kapta meg az IELTS eredményt. Meglett.. 5.5. Ami kellett az lett meg, de meglett. Visszatérve az IELTS-re és a nyelvvizsgára. Sokan szeretik, nem szeretik. Akiknek sikerült elsőre… Szeretik. Akiknek meglett az eredmény… Szeretik. Akiknek harmadszorra lett meg… Nem annyira szeretik. Akiknek sokadszorra… Kitalálhatod. 

Nagyon szép napot és lelkes IELTS felkészülést kívánok!
www.ieltsnyelvvizsga.com
További információk

Az ANGOL NYELV TUDÁSA és AZ INTELIGENCIA… HMMM

Az IELTS fontos. Sokunknak. Nagyon fontos nem csak egy kicsit, hanem nagyon.  IELTS valóban kapukat nyithat és életeket változtathat meg. I...